Ceri Bateman szaktudásának köszönhetően kulcsszerephez jutott az új Defender projektben. A digitális felülettervező főmérnök összekötő kapocsként működött a formatervezők és a mérnökök között: ő ügyelt arra, hogy erős kapcsolat szülessen az újjászületett terepjáró legenda összetéveszthetetlen megjelenése, valamint a mechanika teljesítménye és tartóssága között
Ceri azóta rajong az autókért, hogy gyermekkorában édesapjával együtt néztek autóversenyeket. Részben ez a szenvedély hajtotta őt a munkájában, részben a büszkeség, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb várakozás övezte új járművén dolgozhat. Elég rápillantani a Defenderre, hogy találkozzunk munkájával: neki köszönhetők többek között a modell szépséges, modern fényszórói.
A külső felületeken dolgozó mérnökként Ceri minden olyan részlettel dolgozott, amelyet az ügyfelek látni vagy tapintani fognak autójukon. A fényszórók esetében ő tervezte az elsődleges fényforrás külső lencséit, az irányjelző elemeket, a fényforrások kereteit, valamint a fényszórómosó berendezés fedelét.
“Ezeknek a részleteknek összhangban kell állniuk a mögöttes mérnöki teljesítménnyel. Minden alkatrésznek egy bizonyos tűréshatáron belül kell mozognia. Különböző anyagokból készültek, és mindegyiket eltérő illesztési hézaggal kell beszerelni.
“Pontosan tisztában kellett lennem azzal, hogy melyik alkatrésznek mi a feladata, és együtt kellett dolgoznom a beszállítókkal, hogy minden tökéletesen illeszkedjen. Ha csak egy szakasz rosszul áll, nem lehet beszerelni, nem felel meg az alkatrész.”
A Defender a legváltozatosabb területeken tette próbára Ceri és csapata felkészültségét, a kreatív problémamegoldó képességtől kezdve a térbeli tudatosságon át a kommunikációig és a részletekbe menő figyelemig. Sikeresen megoldották a feladatot: minden alkatrész tökéletesen illeszkedik, miközben a megjelenés is megfelel annak, amit a formatervezők megálmodtak.
“Mindig arra törekszünk, hogy megőrizzük a dizájn egységét, hogy a lehető legkisebb mértékben távolodjunk el az eredeti tervektől.”
A kritikusok és az ügyfelek egyetértettek – 2019-es bevezetése óta hatalmas és töretlen népszerűségnek örvend a Defender. Ceri, aki időnként Defenderrel látogat el egyetemekre, hogy motiválja a jövő autóipari kreatív szakembereit, egyértelműnek tartja, mi teszi vonzóvá a modellt.
“Élvezetes autó. Kifinomult, de élvezetes. Mindenki azt hoz ki belőle, amit szeretne. Nem létezik feladat, amire ne állna készen. A Defender mindenre és bármire alkalmas.”
Azelőtt, hogy csatlakozott volna a JLR-hez, Ceri autóipari formatervezést tanult.
“Ha visszagondolok, az egyetemen naív módon azt gondoltam, hogy hasonló arányban lesznek a szakmában férfiak és nők. Ehhez képest 120 főből csak hárman voltunk nők.”
Ez azonban kezd megváltozni. Ceri a JLR házon belüli Kreatív nők csoport tagjaként sokat tesz azért, hogy a női kollégákat saját jogon ismerjék el a munkahelyükön.
“Azt szeretnénk, hogy a JLR befogadó és sokszínű legyen, de a megfelelő okból. Többször is megkaptam, hogy csak azért vagyok itt, hogy teljesüljön a kvóta. Ezt nem szeretném. A tudásom és a szakértelmem miatt akarok itt dolgozni, nem pedig azért, mert nő vagyok.”