Amikor a Defender utasai menet közben telefonálnak, telefonjukról zenét sugároznak az autóba, vagy követik a műholdas navigáció utasításait, a fennakadás nélkül működő szolgáltatásokért részben Emma Kowalczukot és csapatát illeti a köszönet.

A legtöbb emberben fel sem merül a kérdés, vajon hogyan tudnak ezek a technológiai megoldások egymással összhangban működni. Emmának azonban pont ez volt a feladata. Ezért részletesen tud mesélni arról, miért fontos, hogy optimálisan helyezzék el az antennákat az autó fedélzetén. Vagy, hogy mi az az elektromágneses kompatibilitás. Egyszerűen megfogalmazva arról van szó, hogy a különálló elektronikus rendszerek anélkül legyenek képesek működni, hogy megzavarnák egymást. Ezt a zavart csatolásnak hívják, és minden áron el kell kerülni.

A JLR elektromágneses csoportját vezető Emma és a vele dolgozó, szakértő mérnökök számítógépes szimulációk segítségével gondoskodnak egy nagy jelentőségű probléma kiküszöböléséről. “A kérdés, hogy hogyan juttassuk be a külvilág elektromos jeleit az utastérbe, ahol az utasok éppen szoftvert töltenének le a telefonjukra, vagy média streaming szolgáltatást vennének igénybe.”

Az emberek egyre inkább azt várják el az autójuktól, hogy úgy működjön, mint egy okostelefon. Emma és csapata tisztában van ezzel. “Azt az online kapcsolódási élményt szeretnénk visszaadni az autóban is. Arra törekszünk, hogy az autó képes legyen megcsinálni mindent, amit egyébként az okostelefon tud. Ezért fontos például, hogy pontosan hol helyezzük el az antennákat az autón. Így ugyanis az autó gyakorlatilag ugyanazt a funkcionalitást tudja kínálni, mint egy okostelefon.”

Telefontároló rekesz a Defender fedélzetén
Telefontöltő-rendszer a Defender fedélzeté

Ezen funkciók közé tartoznak a vezeték nélküli szoftverfrissítések is. Emma munkája nagyban segítette a JLR vezeték nélküli szoftverfrissítési (SOTA) technológiáját, amely lehetővé teszi, hogy a Defender anélkül kapjon frissítéseket, hogy az ügyfeleknek ehhez fel kellene keresniük egy márkakereskedést. A közelmúltban így vették fel a fedélzeti funkciók közé az Amazon Alexa hangfelismerő rendszert, amelyre aligha számított az ügyfelek többsége.


“Remélem, ügyfeleink értékesnek találják, hogy ezt a frissítést vezeték nélküli kapcsolaton keresztül töltötte le az autójuk, ahelyett, hogy be kellett volna fáradniuk egy kereskedésbe. Ha erre kértük volna őket, azt alighanem kényelmetlenségként élték volna meg."


A vezeték nélküli frissítést lehetővé tevő antenna a Defender tetején elhelyezett kisméretű, uszony alakú házban található, közel a csomagtérajtóhoz - nem véletlenül. Az egész projekt sikerében fontos szerepet játszott, hogy ez a funkció hibátlanul működik.


“Ha az antennát nem a megfelelő ponton helyezzük el, azzal drasztikusan romlanak a vételi esélyek. Elrejthettük volna valahol a lökhárítóban, és akkor nem látszana, de a fém karosszéria megzavarná a kapcsolódást a bázisállomáshoz, az pedig nem jó. Azért kerültek fel a tetőre, hogy a lehető legstabilabb adatkapcsolatot tudjuk létrehozni.”

Belső részlet: Defender műszerfal

Hogy megértsék a különböző elektromágneses jelek viselkedését és egymásra gyakorolt hatását, Emma és csapata olyan ábrákat készít, amelyek leginkább felhőkkel körülvett autókra hasonlítanak. Ezt munkája szórakoztató részének tekinti. “Ebben az a nagyszerű, hogy meg tudjuk jeleníteni az egyes mezők viselkedését. Vannak, akik szerint az elektromágneses kommunikáció 'varázslat', mert előfordul, hogy fogalmunk sincs, miért nem tudunk rájönni egy probléma okára. A szimuláció viszont láthatóvá teszi a mezők kiterjedését, és azt, hogy hol fordul elő csatolás. És amit meg tudunk jeleníteni, az már nem varázslat."


A Defender nem csak a nagyvilággal kommunikál, hanem fedélzeti technológiai rendszerei is üzeneteket küldenek egymásnak. Emma csapata az adaptív sebességtartó automatikát kiszolgáló radarrendszer, a holttér-figyelő monitorok, valamint az abroncsnyomásra figyelmeztető rendszer megvalósításában is részt vett.


Emma, aki 2015-ben csatlakozott a JLR-hez, az első olyan autóipari szakember, aki elektromágneses szimulációval foglalkozott. Csapatában ma már nyolcan dolgoznak, ebből hárman hölgyek. “Büszke vagyok a csapatra, az általuk végzett munkára, és arra a kompetenciára, amit ezen a területen létrehoztak.”


Ez a kompetencia pedig Emma kedvenc iskolai tantárgyaiban: a tudományokban, a technológiában, a mérnöki fejlesztésben és a matematikában (STEM) gyökerezett. “A tudományok és a matematika mindig is érdekelt, emelt szinten érettségiztem belőlük. Az elektronika is foglalkoztatott, ezért választottam az egyetemen a villamosmérnöki képzést. Doktori disszertációmat a vezeték nélküli kommunikáció témakörében írtam, szóval jól nyomon követhető, ahogy egyre jobban elmélyedtem ezen a területen."


Tanulmányainak befejezése után Emma egy szoftvercégnél helyezkedett el, mielőtt tudását az autóiparban kamatoztatta volna. A modern autókban egyre fontosabbá válik az elektronikai tartalom, így remélhetően sokan követik majd Emma példáját.

MÉG TÖBB DEFENDER TÖRTÉNET

Magabiztos nőket támogatunk

HÖLGYEK, AKIK NEM ISMERNEK LEHETETLENT

Ünnepeljük együtt a hölgyeket, akik a Defender fedélzetén bármivel megbirkóznak.
Deniz Yetkin portréja

MINDEN RÉSZLET SZÁMÍT

A járműprogramok folyamatláncának igazgatójaként Deniz minden munkafázis során találkozik a Defenderrel: ő gondoskodik arról, hogy a jármű innovatív legyen, és a legmagasabb szintű minőségi és megbízhatósági elvárásoknak is megfeleljen.
Ceri Bateman portréja

A JÖVŐT FORMÁLJÁK

Ceri teremt kapcsolatot a Defender karakteres megjelenése és a modell teljesítménye, illetve tartóssága között. Neki köszönhetők többek között a Defender szépségesen kialakított fényszórói.

A DEFENDER FELFEDEZÉSE

Autó a sivatagban parkol

DEFENDER 130

Kategóriaelső helykínálat akár nyolc személy részére a harmadik üléssor megrendelése esetén.
Autó a zöldben parkol, oldalról

DEFENDER 110

Fokozott helykínálat hét üléssel és opciós harmadik üléssorral.
Parkoló autó, oldalról

DEFENDER 90

Válasszon az öt- és hatüléses kivitelek között.
Defender oldalnézetből

DEFENDER HARDTOP

Kétféle kivitelben, öt, hat vagy hét üléssel rendelhető.